2020. január 5., vasárnap

A stabil alap...



Írtam már arról, hogy esett szét az életem. Írtam már arról, hogyan utáltam ezért mindenkit, de legfőképpen saját magamat. Írtam már arról, hogy mindig másokban kerestem a hibát, de sosem néztem úgy igazán mélyen magamba.  
Írtam már arról, hogy azt hittem ha másokat követek, és mások elvárásai szerint élek, akkor jól leszek és ezáltal jobb leszek. (Csak nem magamnak...)


Megtanultam, hogy nincs jó és rossz, nincs ilyen vagy olyan, nincs így vagy úgy. Megtanultam, hogy mindig az van, ami leginkább hozzájárulás az életemhez. És megtanultam, hogy minden hozzáállás kérdése.
Megtanultam, hogyha valamit birtokolni akarok, azzal fájdalmat okozok. Elsősorban magamnak. Ezért tudatosabb és bölcsebb hálásnak lenni azokért az emberekért, akik társaim voltak egy darabig az utamon, és hálásnak lenni azokért az emberekért, akik még társaim az utamon.

Megtanultam, hogy amíg nem mélyedek el magamban, amíg nem ismerem meg lelkem legféltettebb titkait is, nincs olyan szerelem ami boldoggá tehetne, és nincs olyan ember, akinek a működését elfogadva egy életen át is velem lehetne.
Megtanultam, hogy önmagam elfogadása és szeretése olyan békét hoz el a lelkemnek, ami után minden emberi kapcsolatom is egy magasabb szintre léphet.

Megtanultam, hogy nem szabad a fényt és a sötétségét egymással szemben állítani, mert egyik sem tud a másik nélkül valójában létezni.
És megtanultam, hogy halljam meg lelkem igaz szavát. Érzéseim valódi moraját. 
Azzal, hogy szétesett az életem, újjáépíthettem. És amit most élek, sokkal jobb, tudatosabb, egységesebb. És ha ez kellett egy stabilabb énalaphoz, nem bánom egy percét sem! 
-Dóri-

2020. január 2., csütörtök

Légyszíves, moss fogat!


Az emberek jönnek - mennek, kapcsolatok kialakulnak és szépen le is zárulnak, vagy faképnél hagyjuk a másikat, mert egyszerűen nem tartja velünk azt a bizonyos iramot.

Tervezgetünk, álmodunk, elmulasztott érzésekről ábrándozunk, soha meg nem történt beszélgetéseket futtatunk. Emlékezünk, és egyedül sem érezzük magunkat elveszettnek. Alakulunk, önmagunk számára is még jobbá válunk. És azt hiszem ez a kulcs. Úgy kell élned az életed, hogy önmagad lehess benne. Önmagad jól lehess benne, mert ha te megérted önmagad valódi működését, megérted a másik ember működését is. 

Ezer felületen arról beszélnek, többek között én is, hogyan legyél önmagad. Az ember ezt nem hobbiból teszi, hanem mert átélte és vállalja. Nem kell ezzel egyetérteni, nem kell ezzel azonosulni, az én tapasztalatom az enyém, és az én véleményem az enyém. De talán ha mindenki képes lenne meglátni valódi arcát reggelente a tükörben, hiszem hogy kevesebb kapcsolat menne tönkre, kevesebb ember lenne végeláthatatlanul bánatos, és több ember törekedne arra, hogy beleálljon élete legnagyobb feladatába: hogy megismerje azt az embert, aki reggelente visszanéz rá fogmosás közben.
Szerintem.
-Dóri-

2019. december 27., péntek

Köszi mindent 2019!



5 nap és berobban 2020! Búcsúztathatnám méltó módon is 2019et, de az egész éves szarkupac adagomat kihordtam 1 hónap alatt, szóval csillagos ötössel jutalmazom magam, mert türelem téren tényleg sokat fejlődtem, már csak a 3. nap után akartam ordítva falnak rohanni, és sokszor inkább nevettem egy pohár pálinkával a kezemben, és nem tudtam sírni. Nekem most tényleg jól esett a karácsonyt pihenéssel és kajálással eltölteni. Néha diskuráltam a kutyámmal mintha agybajom lenne, és komolyan válaszolt is. Leginkább annyit, hogy "neked gazdám tényleg elmentek otthonról. " Na de ő tényleg feltétel nélkül szeret! 

2020 elhozza a megújulást. Állítólag. Én készülök rá. 1 hónapja azzal traktálom a barátnőmet, hogy az új évben én bizony szankciókat vezetek be magammal szemben. Soha nem a megálmodása, inkább a kivitelezése mondd csődöt. De most nem. Most nem hagyom. 

2020 elhozza az erős alapokat, felnyitja a leragadt szemeket, begyógyítja a felhasadt sebeket, újra értelmezi az elszalasztott lehetőségeket. Nyilván tudjuk, hogy a szám a mondat elején igazából mindegy, de a hozzáállás egy új év kezdetekor nem mindegy. Úgyhogy, én tök hálás vagyok az idei évemért, megismertem nagyon jó embereket, bele állhattam szerepekbe, megmutathattam magamnak, hogy határ tényleg a csillagos ég, és hogy zuhanjak akármilyen mélyre is, úgyis kimászok. 

Gyere 2020, már úgy várlak! 
-Dóri-

2019. november 14., csütörtök

Ledobtam a páncélom...





A mai világ megosztó. Mióta nyilvánosan is vállalom az írásaim, és a gondolataim, kapok hideget, meleget. Kapok olyan bánásmódot amit nem értek, és kapok olyan elismerést, amit nem vártam.

-Ha vállalod a gondolataid, ha vállalod azt, hogy a szenvedéseid által több lettél, és a szavaiddal segíteni szeretnél, akkor fel kell készülni arra is, hogy van akinek ez nem tetszik majd. Van aki irigykedve konstatál egy fejbiccentéssel, és van aki megbánt, mert megkarcolják lelkét a szavaid.- De illedelmességből nem szólsz, hogy nézzen tükörbe, és kezdjen önvizsgálatba. Az ember akkor segít, ha kérik.

Általában mindig csimpaszkodtam valaki nyakán, mert féltem az egyedülléttől. Féltem egyedül maradni a gondolataimmal, és féltem egyedül megélni azt, ami vagyok. Féltem vállalni a hibáim, és féltem vállalni a véleményem. Igazi bólogató kiskutya voltam, aki meghunyászkodott azok előtt, akiket szeretett és azok előtt is, akiket nem.

Az, hogy belevágtam az önismereti utamba, bár már sokszor mondtam, de úgy érzem sosem lehet elégszer, életem egyik legjobb döntése volt. És én magamról beszélek. Nem kell ezt másnak is így éreznie és nem kell másnak is így cselekednie. Nekem is volt választásom, és én így döntöttem. 

Minden embert meg is kaptam hozzá, hogy megtanuljam hol a helyem. Hogy megtapasztaljam mit vagyok képes elbírni, és hogy soha nem lehetek gyáva. Megtanultam, hogy azt kapom vissza, amit adok. És úgy fordulnak felém az emberek, ahogy én fordulok feléjük, mert még a leggonoszabb ember is tükröt tart. 
Megtanultam, hogy mindig vállalnom kell a véleményem, csak az a nem mindegy milyen formában teszem. Másnap is tartanom kell a hátam azért, amit előtte mondtam. Különben csak potyognak a tollaim.. 

Volt, hogy borba fojtottam bánatom, volt, hogy kimentem ordítani az erdőbe, volt, hogy olyan emberrel veszekedtem aki soha többet nem állt velem szóba, és volt, hogy úgy éreztem mostmár ledobnám ezt a nehéz páncélom, mert beleszakadok, és mert egyszerűen ez nem én vagyok. 

Az ember akkor segít, ha kérik. És én kértem. Kértem olyan tudatos ébredést, amivel magamon segíthetek. Kértem magam mellé olyan embereket, akik ebben társaim lehetnek. Akikkel együtt sétálhatok ezen az úton tovább, és életem végéig tanulhatok velük. 
Nincs sok, talán egy kezemen megtudom számolni. De őket nem karcolják a szavaim, elfogadnak a folytonos változásaimmal, a folytonos megújulásaimmal, és azt hiszem hálás lehetek. 
Azoknak is akik a hátam mögött pusmogtak, és azoknak is akik sosem engedték el a kezem. 

Nekem tudatosan szép az új életem! 
-Dóri- 








2019. október 26., szombat

Hopp egy címke..


Bár ritka hogy erre legyen időm, de szeretek mélázni egy kávé mellett kora reggel az élet nagy dolgairól. Szeretem elolvasni a kedvenc íróim friss cikkeit, és néha napján az ő nagyságuk emel engem arra a szintre, ami már a motiváláson is túlmutat. 

Ami mellett nehezen megyek el, az a címkézés ami talán jobban terjed, mint a nátha télen. 
Amikor figyelemfelkeltés céljából írunk olyan Nőkről vagy Férfiakról, akik épp szúrják a szemünket vagy akikkel kicsit sem tudunk azonosulni.

Na de halló, hiszen nem is kell. 

Engem nem zavar ha valaki a saját neméhez vonzódik, és az sem zavar ha valaki éjszakánként kéjeleg valamelyik bárban. Nem zavar ha valaki füvet termeszt otthon vagy ha valaki azért szereti a másikat, mert megvette neki a legújabb már öt keréken guruló szuperautót, amivel ki lőheti magát a világűrbe is akár. 

Ahogy a Nőket, úgy a Férfiakat is lehetne minősíteni, ahogy a Nők képesek totális hülyét csinálni magukból, úgy a Férfiak is. 
A mai világban nem az egyensúlyra kellene törekednünk ahelyett, hogy felhívjuk egymás figyelmét a másik nem hibáira? 
Mindenki a saját sorsa kovácsa, és sosem tudhatjuk ki milyen megélésen keresztül jut el ahhoz a valódi arcához, akit már bátran vállalhat még önmaga előtt is.

Részemről ez leginkább csak egy gondolatmenet közlése...

Az ember, legyen az Nő vagy Férfi, úgy gondolom, ha tisztában van önmagával, akkor nem húz magára skatulyát és nem akar azonosulni senki gondolataival. De azért ezek a címkék elgondolkodtatóak.. vajon velük vagy nélkülük lehetünk hitelesen önmagunk? 
- Dóri -






2019. szeptember 7., szombat

Hála a múltnak...


Már nem fáj a múltba visszatekintenem, mert ha az nincs, akkor ma nem lennék az aki. Minden pillanata meghatározta azt amivé lettem és ma már hálás vagyok.
Ha anno, nem hagyom hogy eltiporjanak, hogy a földre rogyva is belém rúgjanak, ha nem hagyom hogy a sok fájdalom átjárja a lelkem, megszakadjon a szívem és tönkre menjen a testem, talán még mindig csak úszkálnék a tengerben mindenféle cél nélkül és beletörődnék valamibe, ami nem is engem szolgál.

A fájdalom is az élet velejárója, csak az ember nem szívesen beszél róla. Nem szívesen tárulkozunk ki, nem szívesen mesélünk, hiszen ezzel sebezhetővé válunk.

A fájdalom egy dologra tanít, tudatosságra önmagaddal szemben.

Ha megengeded magadnak, hogy a szögre fel és leakasszanak, ha megengeded magadnak, hogy mások játékszere lehess, ha nem hiszel magadban és csak sodródsz az árral és megelégszel, ha századjára is utat engedsz egy telefonhívásnak aminek mindig ugyanaz a vége..
Egy idő után teljesen jogosan teszed fel magadnak a kérdést: " mi a Jóistent csinálok én hónapok óta? miért jó ez nekem? miért teszem ezt magammal? és egyáltalán miért engedem meg ezt magamnak?"

Mi van akkor, ha azt mondom a szenvedés érted van? Mi van akkor ha azt mondom a számodra méltatlan helyzetek mind azért vannak, hogy meglásd ki is vagy valójában? Ha megfigyeled, az élet egészen addig dobálja fel ezeket a lapokat, és állít bele számodra nem kívánatos helyzetekbe, míg meg nem érted mi a feladatod akkor és ott, Vele.

Nincs jó és rossz döntés, nincs jó és rossz lépés, a számodra leginkább megfelelő döntést és lépést fogod megtenni amire akkor épp ott szükséged van.
Ha kell százszor is eltipor ugyanaz az ember, de százegyedjére már tudni fogod hogy nem engedhetsz utat neki. Nemes egyszerűséggel azért, mert nem erre születtél, mert a helyzet amiben vagy, nem téged szolgál. Mert többet vesz el, mint amennyit ad, és mert több ezáltal a seb, mint amennyit a lélek elbír.

Amint ezt megérted, amint belátod hogy az élet minden egyes lépése tanít téged valamire ami által jobbá válhatsz, onnanstól kezded el felismerni mi az a minőség amit még megengedhetsz magadnak, és mi az amit már a kispolcra felrakva a hála érzésével együtt nézel néha vissza.

Én hálás vagyok a múltnak, a sok nem kívánatos helyzetnek, a visszajáró régi kopogtatóknak, akik megmutatták ki is vagyok én valójában, és akik által felülemelkedhettem, olykor talán még önmagamon is. Értetek kik megsebeztetek, kik nem bíztatok bennem, kik nem fogadtatok el, kik nem hallottatok meg. Hálás vagyok.
-Dóri-

2019. augusztus 28., szerda

A Te döntésed, a TE döntésed...



Ugye biztos sokszor hallottad már, hogy mindennek oka van és nincsenek véletlenek. Oka van annak, hogyha valami nem úgy alakul ahogy szeretnénk, és ez semmiképp sem véletlen.

Megesik, hogy valami nem megy. Megesik, hogy két ember látszólag összepasszol, de az elfolytások megölik egy idő után a mindennapokat. Megesik, hogy egy bizonyos idő után azon kapod magad hogy egy üvegfalon keresztül hallod a másikat és nem érted mi történik. Csak integetsz, csak kapálózol, de rajtad kívül más nem hallja.
Megesik, hogy az ember döntésre kényszerül, nem más miatt, nem a munka miatt, nem egy harmadik fél miatt, hanem maga miatt.

Megesik, hogy dönteni kell mert tele vagy sebekkel, és képtelen vagy többet elviselni már. És dönthetsz. Dönthetsz úgy, hogy ebben benne maradsz, ügyet nem vetve arról hogy a lelked kegyelemért könyörög, vagy dönthetsz úgy, hogy magad miatt megléped azt, ami bár az elején mindenkinek fáj, mégis bizonyos idő elteltével könnyebbséget hoz.

Mi emberek művészien húzzuk el a nehéz döntéseket és ezáltal a fájó nagy lépéseket is. Meggyőzzük magunkat ha kell hosszú évekig, hogy miért adjunk még egy utolsó esélyt, és miért nyomjuk el magunkban a puszta tényt, hogy "ennek nem így kellene lennie".
Akit szeretünk, őt nem bántjuk. És ha mégis, hát megesik hogy az ember hibázik, megesik hogy az ember többször hibázik, de sose felejtsük már el, milyen következményekkel jár egy-egy cselekedetünk.

Sose felejtsük már el, milyen sebeket vagyunk képesek ütni egymás lelkén, amihez nem mindig elég már egy "bocsáss meg" . Van amikor betelik az a bizonyos pohár, és van amikor semmi másra nincs szükséged csak időre. Türelemre, tiszteletre, elfogadásra és megértésre magaddal szemben..

A Te döntésed, a TE döntésed. Magad miatt hozd, mert így érzed jónak. Mert erre van szükséged. És nem baj ha ezt másik 10 ember nem érti, majd egyszer megértik. És ha nem? Az pedig az ő döntésük lesz.
-Dóri-