Mindig azt kapod, amit megengedsz másoknak magaddal szemben..

Az ember hajlamos beleragadni a múlt fogságába, és bár látja a fényt, mégis olyan megszokottá vált a jól belakott sötétség bugyra.

Előszeretettel agonizálunk azon hogy mi volt tavaly nyáron azzal a fiúval, akinek tudod...jó voltál erre arra, vitt ide oda, mondott mézeset is meg mázosat is, leígérte a csillagokat hogy cserébe te simogasd a már amúgyis óriásira nőtt egóját, majd a végén eldob, mint te ablaktörlés után a papírtörlőt.

Előszeretettel ragadunk bele olyan helyzetbe amikor átjár minket a szabadság önkényes szele, és olyan lágyan simogatja bőrünket, hogy úgy érezzük egy egész életet leélnénk így, mindenféle kötöttség nélkül, mindenféle felelősség nélkül, mindenféle döntéshozatal nélkül és elmegyünk olyan emberek mellett is, akik talán kivezetnének a fénybe, és nem vennél még egy párnát a sötétségbe.

Előszeretettel áldozzuk fel magunkat valakiért, csak azért mert azt gondoljuk majd megváltozik. Te, az idődet, energiádat, magadat feláldozva beleállsz vele egy kapcsolatba, amiben annyira elfogysz, hogy ő mindig ő marad, de Te már sosem leszel az, aki az elején voltál. Csak nézed magad reggelente a tükörben, de nem is érted ki néz vissza Rád.

Lehetne ezt ragozni, és túlragozni, reggelig tudnék példálozni mennyi mindent csinál az ember egy jobb jövő reményében. Mennyiszer nem adjuk fel, mennyiszer megalkuszunk és mennyiszer megrogyunk benne.
Előszeretettel kiintegetünk a szarkupac tetejéről csakhogy más is lássa, hogy valami nemtuti, de csak ülünk ott kiskirályosan vagy épp kiskirálylányosan, és tudjuk, hogy lépni kell, de az mindig annyira nehéz. Mintha ólomból lennének a lábaink. És könnyebb szenvednünk kicsit még, mert az nembaj hogy Te belehalsz az áldozatiságodba, a lényeg hogy a másikat ne bántsd ugyebár?!

Én 2 évig dühös voltam, mindenkire,mindenre de legfőképp magamra. Az elvakultságomért, a rózsaszín fájó ködért ami nagyon szépen tud feketén is csillogni. Dühös voltam a hangulatváltozásaimért, a cselekedeteimért, és néha azon kaptam magam a tükörbe nézve, hogy tényleg megbolondultam.
Ma már hálás vagyok, mert megtanultam hogy minden helyzetben magamat nézzem, megtanultam hogy nem áldozhatom fel magam csak azért hogy más boldog legyen, és megtanultam hogy nem önzőség úgy élnem ahogy igazán megérdemlem. Boldogan.
-Dóri-