2019. szeptember 7., szombat

Hála a múltnak...


Már nem fáj a múltba visszatekintenem, mert ha az nincs, akkor ma nem lennék az aki. Minden pillanata meghatározta azt amivé lettem és ma már hálás vagyok.
Ha anno, nem hagyom hogy eltiporjanak, hogy a földre rogyva is belém rúgjanak, ha nem hagyom hogy a sok fájdalom átjárja a lelkem, megszakadjon a szívem és tönkre menjen a testem, talán még mindig csak úszkálnék a tengerben mindenféle cél nélkül és beletörődnék valamibe, ami nem is engem szolgál.

A fájdalom is az élet velejárója, csak az ember nem szívesen beszél róla. Nem szívesen tárulkozunk ki, nem szívesen mesélünk, hiszen ezzel sebezhetővé válunk.

A fájdalom egy dologra tanít, tudatosságra önmagaddal szemben.

Ha megengeded magadnak, hogy a szögre fel és leakasszanak, ha megengeded magadnak, hogy mások játékszere lehess, ha nem hiszel magadban és csak sodródsz az árral és megelégszel, ha századjára is utat engedsz egy telefonhívásnak aminek mindig ugyanaz a vége..
Egy idő után teljesen jogosan teszed fel magadnak a kérdést: " mi a Jóistent csinálok én hónapok óta? miért jó ez nekem? miért teszem ezt magammal? és egyáltalán miért engedem meg ezt magamnak?"

Mi van akkor, ha azt mondom a szenvedés érted van? Mi van akkor ha azt mondom a számodra méltatlan helyzetek mind azért vannak, hogy meglásd ki is vagy valójában? Ha megfigyeled, az élet egészen addig dobálja fel ezeket a lapokat, és állít bele számodra nem kívánatos helyzetekbe, míg meg nem érted mi a feladatod akkor és ott, Vele.

Nincs jó és rossz döntés, nincs jó és rossz lépés, a számodra leginkább megfelelő döntést és lépést fogod megtenni amire akkor épp ott szükséged van.
Ha kell százszor is eltipor ugyanaz az ember, de százegyedjére már tudni fogod hogy nem engedhetsz utat neki. Nemes egyszerűséggel azért, mert nem erre születtél, mert a helyzet amiben vagy, nem téged szolgál. Mert többet vesz el, mint amennyit ad, és mert több ezáltal a seb, mint amennyit a lélek elbír.

Amint ezt megérted, amint belátod hogy az élet minden egyes lépése tanít téged valamire ami által jobbá válhatsz, onnanstól kezded el felismerni mi az a minőség amit még megengedhetsz magadnak, és mi az amit már a kispolcra felrakva a hála érzésével együtt nézel néha vissza.

Én hálás vagyok a múltnak, a sok nem kívánatos helyzetnek, a visszajáró régi kopogtatóknak, akik megmutatták ki is vagyok én valójában, és akik által felülemelkedhettem, olykor talán még önmagamon is. Értetek kik megsebeztetek, kik nem bíztatok bennem, kik nem fogadtatok el, kik nem hallottatok meg. Hálás vagyok.
-Dóri-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése