2020. január 5., vasárnap

A stabil alap...



Írtam már arról, hogy esett szét az életem. Írtam már arról, hogyan utáltam ezért mindenkit, de legfőképpen saját magamat. Írtam már arról, hogy mindig másokban kerestem a hibát, de sosem néztem úgy igazán mélyen magamba.  
Írtam már arról, hogy azt hittem ha másokat követek, és mások elvárásai szerint élek, akkor jól leszek és ezáltal jobb leszek. (Csak nem magamnak...)


Megtanultam, hogy nincs jó és rossz, nincs ilyen vagy olyan, nincs így vagy úgy. Megtanultam, hogy mindig az van, ami leginkább hozzájárulás az életemhez. És megtanultam, hogy minden hozzáállás kérdése.
Megtanultam, hogyha valamit birtokolni akarok, azzal fájdalmat okozok. Elsősorban magamnak. Ezért tudatosabb és bölcsebb hálásnak lenni azokért az emberekért, akik társaim voltak egy darabig az utamon, és hálásnak lenni azokért az emberekért, akik még társaim az utamon.

Megtanultam, hogy amíg nem mélyedek el magamban, amíg nem ismerem meg lelkem legféltettebb titkait is, nincs olyan szerelem ami boldoggá tehetne, és nincs olyan ember, akinek a működését elfogadva egy életen át is velem lehetne.
Megtanultam, hogy önmagam elfogadása és szeretése olyan békét hoz el a lelkemnek, ami után minden emberi kapcsolatom is egy magasabb szintre léphet.

Megtanultam, hogy nem szabad a fényt és a sötétségét egymással szemben állítani, mert egyik sem tud a másik nélkül valójában létezni.
És megtanultam, hogy halljam meg lelkem igaz szavát. Érzéseim valódi moraját. 
Azzal, hogy szétesett az életem, újjáépíthettem. És amit most élek, sokkal jobb, tudatosabb, egységesebb. És ha ez kellett egy stabilabb énalaphoz, nem bánom egy percét sem! 
-Dóri-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése