Akármerre is vagyok ebben a nagyvilágban, mindig valahogy olyan embereket vonzok magam köré, akik lelki síkon egyeznek az enyémmel vagy magasabb szinten járnak. Én olyankor mint egy hiperaktív első osztályos, tele kérdésekkel, még jegyzetelnék is ha lehetne, de inkább csak figyelek, és az agyam tripla sebességen pörög, maximálisan kizárva ezzel a külvilágot. Pár órával ezelőtt egy csodálatos barátnőmmel vacsoráztunk épp, amikor társaságunk akadt. A társaságnak mindig örülünk, főleg akkor, ha hasonlóan fura mint mi.
Arról beszélgettünk, hogy vajon miért van az, hogy a mai világban senki nem hiszi el azt, ha önzetlenül adnál valakinek valamit, legyen az egy szelet csoki, legyen az ajándék, egy mozijegy, vagy akár egy utazás. Mikor lett olyan ez a világ, amikor azt gondoljuk ha valaki jót tesz, cserébe vár is valamit?! Mikor lett olyan ez a világ,hogy félreértjük egymás szavait, még akkor is ha a tettei nem rosszról árulkodnak? Mikor lett olyan ez a világ, amikor ha önzetlenül jót adunk, és a megszokottnál kicsit eltérőbben gondolkodunk, máris fura az ember akitől óckodni kell?
A mai világban furának lenni, de nevezzük különcnek, ezek szerint nem kiváltság, hanem teher? A mai világban jót adni önzetlenül és feltétel nélkül szeretni, nem kiváltság? Normális esetben ez nem emberi mivoltunk egyik ékköve kellene hogy legyen? A jóéletbe...milyen ez a mai világ?
- Dóri -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése