Volt pár hét, amikor nemes egyszerűséggel: elfogytak a szavak. Amikor szívem szerint ki sem bújtam volna a paplan alól, hanem degeszre ettem volna magam fagyival és sírós filmeken röhögtem volna kínomban. Igen. Jól olvasod.
Nagyjából fél éve 120% - on pörgetem az agyam, vetem bele magam újabb és újabb projektekbe, amikre igazából senki sem kényszerít, egyszerűen olyan érzésem van, mintha hamarosan bezárulna egy kapu, és nagyon jól ki kell használjam a maradék időt. Buzog bennem egyfajta tettvágy, és tanulni akarás, és a kedvencem, hogy leginkább saját magamra vagyok ezzel a legkárosabb, energia szempontjából, mert mindig azt hiszem, hogy nem olyan gáz a helyzet, és kiderül hogy már rég a béka segge alatt kóválygok.
Na mindegy. Szóval válaszokat kerestem, mert azt hittem nekem nem megengedett szavak nélkül léteznem. Nekem, akinek folyton szavak futnak a fejében, és egy kopár fehér falon is láthatatlan betűket látok. Vagy legalábbis azt, hogy mit írnék oda, hogy életre keljen.
Aztán rájöttem, hogy jogom van ehhez. Nagyon megérdemlem, hogy néha én is leálljak. Hogy ne hagyjam, hogy embertársaim rám akaszkodva mindennap a maguk javára "kihasználjanak". Rájöttem, hogy jogom van elvonulni. Csendben a paplan alatt a dolgaimat átértékelni. Jogom van besokallni.
És ahogy ezeket lezongoráztam magamban, és vissza álltam volna az állandó mókuskerékbe, jött a vírus, amit - szerintem legalábbis - az emberek java, még most sem vesz komolyan. És a csapból is ez folyik. A csapból is az folyik, hogyan tegyél már azért, hogy tudatosan javíts magadon, és ezáltal a környezeteden. Hogyan kérnek többen sírva és hívják fel a figyelmed a bajra.
Hogy a javulásért csakis Te tehetsz. És ha Te elkezded, megteszi az is, aki melletted van, és ez ilyen szépen egymásba fonódik. Mert mindig van melletted valaki, legalább egy ember, akinek a szavai behallatszódnak. És ebben most semmilyen spirituális "magasröptű" gondolat, levezetés nincs. A legfontosabb szó van: TENNI!
Megtenni, hogy otthon maradsz, hogy odafigyelsz, hogy megpróbálsz nem félni, hanem ezekből az időkből kihozni a legjobbat. Meghallani a saját hangodat, meghallani a környezeted hangját, azokat a segélykiáltásokat, amiket eddig félresöpörtél. Megébredni, hogy igazából nem akkor kell már kapálózni, amikor esetlegesen süllyed a hajó, hanem odafigyelni!
Hosszú napokig tudnám ezt folytatni, rendületlenül, mint egy jó katona, aki azért jött a Földre, hogy éjjel nappal csak szónokoljon a tudatosságról, míg pofán nem vágják, vagy el nem csitítják.
De nem teszem. Helyette csak annyit kérek, legyetek kedvesek, és Tegyetek végre azért, hogy kinyíljon a szemetek.
Dóri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése